Radó Denise

Radó Denise

Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen sport lenne a legmegfelelőbb a hat éves lányunknak. Egy barátunk tanácsára elmenetünk megnézni egy aikido edzést Pilisszentivánra, a Shurenkan Dojoba. A gyerek, és nem tagadjuk mi is, rögtön beleszerettünk az aikidóba. Megkapott az edzés hangulata, az edző személye, és az a szeretetteljes légkör, ami körüllengte a gyerekeket. Már következő alkalommal lelkesen gyakorolt a többi gyerekkel, a mi törékeny, apró lányunk. Ennek immáron tizenkét éve!!!! A kezdeti lelkesedés, nem hogy nem csappant, hanem százszorosára nőtt benne. Ki merem mondani, hogy meghatározó a gyerekünk életében az aikido, semmiért nem cserélné el. Több különórára is jár egy héten, mindegyiket szereti csinálni, de az edzések pluszt jelentenek a számára. Ha teheti csütörtökönként, angol óra után, még edzésre is elmegy, mert úgy lesz teljes a napja. Ha valamiért egy-egy edzést ki kell hagynia, már szinte elvonási tünetei vannak!!!:-)

Sok mindent kapott a lányom az aikidótól, nemcsak a mozgás örömét, de azt a remek érzést is, hogy tartozik egy közösségbe, ahol szeretik, támogatják, segítik, elismerik. Megtanult koncentrálni, megtanulta koordinálni a mozgását, megtanulta, hogy figyeljen a másikra, és ha szükség van rá, segítse a társát.

Foglalkozás: 
Jászai Mari-díjas (2013) magyar színésznő, rendező