Gyerekcsoport
A gyerekek mozgásérzéke 4-5 éves korban hirtelen fejlődésnek indul. Ez a kor egyben a szellemi fejlődés fontos időszaka is. Azt mondhatjuk, hogy az óvodai és általános iskolai oktatás és tapasztalat uralkodó ezeknek a gyerekeknek az életében. A nehézkes gyerek, félénk gyerek illetve a különböző személyiségek kialakulása is erre a korra tehető, és nagyban függ a kisgyermekkori környezettől. Az utóbbi években a nagyvárosokból eltűntek az olyan terek, ahol a gyerekek önfeledten és hancúrozva játszottak, egyre inkább a dojok és sportklubok, stb. terjednek.
A dojoba teljesen különböző gyerekek járnak. Szemmel nem látható, de a gyakorlást folytatva a gyerekek különböző változásokon mennek keresztül. Jelenleg a 5 és 13 éves kor közötti gyerekek együtt edzenek. Ők felfogóképességben testi erőben, mozgáskészségben mind-mind eltérnek egymástól. Edzés után azonban mindannyian ezt mondják:
"Úgy elfáradtam, hogy szusszanni sem bírok, de nagyon jó volt."
Vezetési céljaink: neveljünk olyan gyerekeket, akik között a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, az ügyesebbek segítenek az ügyetlenebbeknek. Eddzünk barátságosan, sérülés nélkül, kellemesen, de fegyelmezetten.
Az aikidoról
A régi pusztakezes technikákat "ju"-nak vagy "jujutsu"-nak hívták. Ezek a Meiji-korban judová, illetve a tsukit és kyorit központivá tévő karatévá váltak. A jujutsukban még sok technika létezett. A Taisho-kor (1912-26) elején Ueshiba Morihei sensei a megmaradt technikákat aikidóként a modern korban is alkalmas gyakorlási módszerré formálta. Az aikido a gyakorlást tűzte ki céljául, verseny nincs.
Az ősi japán budonak az is jellemzője, hogy dinamikus cselekvés és statikus oldal is kíséri. Jó példa erre a gyakorlás előtti és utáni seiza is. Ebben a pontban eltér a nyugati sportoktól, ahol a mozgást végigköveti a feszültség. Az aikidoban nincs verseny, ezért a gyerekek sem ragaszkodnak a győzelemhez vagy vereséghez, és így nyugodtan tudnak gyakorolni.
A gyerekcsoport edzései
A gyerekcsoport edzésén - a gyerekek fejlődéséhez kötődően - a gyerekek nem csak az aikido technikákat gyakorolják, hanem az alap testi erőt, a mozgáskészséget is fejlesztik. Ugróiskolát, páros lábbal ugrálást, talicskázást, stb., kiegészítő tornát is végeznek. A technikák, az általános csoporttól eltérően, könnyen megjegyezhető, kevés fáradságba kerülő, nagy mozgásos, veszély nélküli technikák. Következésképpen a mozgások az ügyetlen gyerekeknek sem lehetetlenek, bizonytalanság nélkül, kellemesen tudják gyakorolni az aikidot. Ezenkívül évente háromszor (március, június, november), az előlépési vizsgán, ha sikeresen levizsgáztak, a kyu-fokozatnak megfelelő színű övet kapnak. Ezzel lehetővé tesszük, hogy legyen célja az edzésnek. Évente egyszer, az edzőtáborban, a csoportéletről is tapasztalatot szerezhetnek.
A gyerekedzésekről felvételek az Aikido Shurenkan Dojo Youtube csatornáján találhatóak.
A Gyermek vizsgákról
A Shurenkan Aikido Sportegyesületben az oktatások a Japánban működő Aikido Honbu Dojoban, valamint az Aikido Kobayashi Dojok edzésein megismert tapasztalatokon, és a magas dan fokozattal, valamint 40 éves oktatói háttérrel rendelkező instruktorok tanácsai, módszerei alapján folynak. Mindezt az európai kultúrába átültetve, és a társadalmi berendezkedéshez, valamint pedagógiai felfogásokhoz igazítva. A dojo vezető oktatója Hochstrasser Norbert 5. dan (dojocho), valamint az oktatói csoport közösen készíti el a vizsgaanyagot, határozza meg az egy évben letehető vizsgák számát, a vizsgák időbeli elhelyezkedését az év folyamán.
A Shurenkan dojoban egy évben három vizsgázási lehetőség áll rendelkezésre:
1. márciusban
2. június végén (a nyári gyermektáborban)
3. novemberben
A vizsga a helyi dojoban zajlik és bárki megtekintheti. Az elbírálásnál a dojo vezetőjén kívül még minimum két aikido oktató véleményezi a látottakat.
A sikeres vizsgázók minden előrelépését a japán harcművészetekben gyakori módon az öv színének változásával jelezzük (az öv színének változásai a vizsgaanyagnál megtalálhatóak).
Aikido Shurenkan Dojo gyermek vizsgakövetelménye megtalálható a letöltés rovatunkban.
Felnőtt csoport
A felnőttek edzésén az aikido teljes ismeretanyagának átadása történik, kezdve a különböző eséstechnikáktól a pusztakezes és fegyveres gyakorláson át a tachi waza (álló helyzetben), suwari waza (ülőhelyzetben) és a hanmi - handachi waza (támadó fél áll, védekező fél ül) helyzetben történő gyakorlásig. Az aikido összetettsége egy életen át tartó gyakorlásra ad lehetőséget.
A legtöbb gyakorlatot partnerrel csinálják; mindegyikük a saját képességeinek megfelelően dolgozik, felváltva mint uke (a támadó), és nage (vagy tori, aki fogadja a támadást). Mindkét szerep fontos; mindkettő hozzájárul a felek ügyességének, érzékenységének növeléséhez.
Edzéseinken gyermekek és felnőttek, lányok és fiúk egyaránt jó hangulatban vesznek részt. Ha még nem aikidozol, de érdeklődsz iránta, akkor nézz körül az oldalainkon vagy nézz meg egy edzést - lehet, hogy élethosszig tartó élményben lesz részed!
Az edzéseket Hochstrasser Norbert 5. danos Aikikai Hungary instruktor vezeti (shidoin).
A Felnőtt vizsgákról
A Shurenkan Aikido Sportegyesületben egységes vizsgázási rendszer van kialakítva. A kyu vizsgaanyag, a SAS oktatói által összeállított technikai követelmény alapján születik meg, egy évben három vizsgalehetőség áll a gyakorlók rendelkezésére:
1. március
2. július
3. november
A 8. - 1. kyu vizsgái a helyi dojokban zajlanak, ahol az oktatói csoport az értékelő. Az Aikido Shurenkan Dojoban minimum három oktató véleményéből alakul ki az eredmény.
A dan fokozat vizsgái az Aikikai Hungary szövetség által szervezett vizsgalehetőség keretein belül kerülnek lebonyolításra, 1. - 4. danig az AH technikai bizottságának tagjai véleménye alapján kerülnek odaítélésre a fokozatok.
Vizsgakövetelmények megtalálhatóak letöltés rovatunkban , PDF formátumban.
Fegyveres gyakorlatok
A pusztakezes technikák mellett az aikido gyakorlásának másik pillérét a fegyveres gyakorlatok jelentik. Az edzéseken használt fegyverek fából (ritkábban műanyagból) készülnek. Ilyenek a bokken (fakard), jo (bot), illetve tanto (fából készült, kés alakú gyakorlófegyver). A bokkennel való gyakorlást aiki-kennek, a joval való gyakorlást aiki-jonak nevezik.
Az Aiki-ken és az Aiki-jo technikák rendszerét Saito Morihiro Shihan, O - Sensei egyik kiemelkedő tanítványa alkotta meg, ki Ueshiba Morihei halála után átvette az Iwama dojo irányítását.
Természetesen állóképesség növekedés, hajlékonyság, és izomfejlődés bekövetkezik a gyakorlás eredményeképpen, de a technikák hatékonysága nem függ a fizikai erőtől; ezért az aikidót bárki gyakorolhatja korra és nemre való tekintet nélkül.
Ezekre a gyakorlási formákra az Aikido Shurenkan Dojo hálózat dojoiban nagy hangsúlyt fektetünk az edzések során, mert nagyban elősegítik a test mozgáskoordinációjának fejlődését és szorosan összekapcsolható a pusztakezes technikák alapjaival (irányok, alapmozgások), így előremozdítja ezek megértését is.
A Jo és a Ken gyakorlatok részleteinek eléréséhez kérem kattintson a kinyíló menü a kívánt részére. A gyakorlatok megtalálhatók letölthető PDF formátumban is az oldalon.
Dojo etikett
A félreértések elkerülése végett pár szó a dojoról. A dojo nem tornaterem. Ez egy olyan hely, ahol a tanulók a gyakorlás által olyan úton haladnak, amely egy magasabb szellemi szinthez vezet. A dojo szó magyarul annyit tesz: a megvilágosodás helye. Így nevezték azt a helyet is ahol Buddha ült és meditált (ti. a fa alatt). Remélem ezzel a kis magyarázattal sikerült megértetnem mindenkivel, hogy miért van ilyen sok szabály, és hogy miért olyan fontos, hogy ezeket betartsuk.
Letöltés
Az oldalon megtalálhatóak az Aikido Shurenkan Dojoban használatos gyermek, és felnőtt vizsgakövetelmények, valamint a fegyveres gyakorlatok összefoglaló táblázata.