Kóbor Tamás

Mindig is vonzott a küzdősportok világa. Gyerekkoromban birkózás után Kyokushinkai karatéztam, bele kóstoltam a Taek won do-ba is, majd hosszabb szünet következett. Tetszettek ezek az irányzatok, de egyik sem fogott meg igazán.

Mindig is kíváncsi voltam az Aikidora. Érdekelt, hogy hogyan lehetséges az, hogy ezek a fekete nadrágosok mindenféle erőlködés nélkül, mélységes nyugalommal csak úgy dobálják az ellenfeleiket. Úgy gondoltam, kipróbálom és egy szép júniusi napon ellátogattam a dunakeszi dojoba.

Sokkal több és jobb, mint amire számítottam. Rögtön szimpatikus volt az edzés laza, barátságos, mégis fegyelmezett légköre. Megtudtam, hogy itt nincsenek ellenfelek. Itt partnerek vannak. Ez nem küzdősport, hanem HARCMŰVÉSZET. Az Akidoban a harmóniára törekszünk. Akárcsak a művészetekben. Már emiatt is közel áll hozzám. A technikák alapos elsajátítása nagy koncentrációt, sok figyelmet és gyakorlást igényel. Csakúgy, mint a hivatásom. Az Aikidonak köszönhetően érezhetően javult a koncentrálóképességem és kiegyensúlyozottabb vagyok.

Amellett, hogy egy kifinomult önvédelmi rendszert tanulhatok, nagy hasznát veszem a munkám során is. Jobban tudok figyelni egyidejűleg az éneklésre, a színpadi játékra, a karmesterre, a partnerekre. Az előadóművészi pálya sok stresszel jár, de egy „jó kis” edzés után ennek nyoma sincs.

Nagyon örülök, hogy azon a szép júniusi napon elmentem arra az edzésre! Az Aikido-ban megtaláltam azt, amit kerestem. Nekem ezért épp... Duomo arigato gozaimasu!