A gyerekek mozgásérzéke 4-5 éves korban hirtelen fejlődésnek indul. Ez a kor egyben a szellemi fejlődés fontos időszaka is. Azt mondhatjuk, hogy az óvodai és általános iskolai oktatás és tapasztalat uralkodó ezeknek a gyerekeknek az életében. A nehézkes gyerek, félénk gyerek illetve a különböző személyiségek kialakulása is erre a korra tehető, és nagyban függ a kisgyermekkori környezettől. Az utóbbi években a nagyvárosokból eltűntek az olyan terek, ahol a gyerekek önfeledten és hancúrozva játszottak, egyre inkább a dojok és sportklubok, stb. terjednek.
A dojoba teljesen különböző gyerekek járnak. Szemmel nem látható, de a gyakorlást folytatva a gyerekek különböző változásokon mennek keresztül. Jelenleg a 5 és 13 éves kor közötti gyerekek együtt edzenek. Ők felfogóképességben testi erőben, mozgáskészségben mind-mind eltérnek egymástól. Edzés után azonban mindannyian ezt mondják:
"Úgy elfáradtam, hogy szusszanni sem bírok, de nagyon jó volt."
Vezetési céljaink: neveljünk olyan gyerekeket, akik között a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, az ügyesebbek segítenek az ügyetlenebbeknek. Eddzünk barátságosan, sérülés nélkül, kellemesen, de fegyelmezetten.
Az aikidoról
A régi pusztakezes technikákat "ju"-nak vagy "jujutsu"-nak hívták. Ezek a Meiji-korban judová, illetve a tsukit és kyorit központivá tévő karatévá váltak. A jujutsukban még sok technika létezett. A Taisho kor (1912-26) elején Ueshiba Morihei sensei a megmaradt technikákat aikidoként a modern korban is alkalmas gyakorlási módszerré formálta. Az aikido a gyakorlást tűzte ki céljául, verseny nincs.
Az ősi japán budonak az is jellemzője, hogy dinamikus cselekvés és statikus oldal is kíséri. Jó példa erre a gyakorlás előtti és utáni seiza is. Ebben a pontban eltér a nyugati sportoktól, ahol a mozgást végigköveti a feszültség. Az aikidoban nincs verseny, ezért a gyerekek sem ragaszkodnak a győzelemhez vagy vereséghez, és így nyugodtan tudnak gyakorolni.
A gyerekcsoport edzései
A gyerekcsoport edzésén - a gyerekek fejlődéséhez kötődően - a gyerekek nem csak az aikido technikákat gyakorolják, hanem az alap testi erőt, a mozgáskészséget is fejlesztik. Ugróiskolát, páros lábbal ugrálást, talicskázást, stb., kiegészítő tornát is végeznek. A technikák, az általános csoporttól eltérően, könnyen megjegyezhető, kevés fáradságba kerülő, nagy mozgásos, veszély nélküli technikák. Következésképpen a mozgások az ügyetlen gyerekeknek sem lehetetlenek, bizonytalanság nélkül, kellemesen tudják gyakorolni az aikidot. Ezenkívül évente háromszor (március, június, november), az előlépési vizsgán, ha sikeresen levizsgáztak, a kyu-fokozatnak megfelelő színű övet kapnak. Ezzel lehetővé tesszük, hogy legyen célja az edzésnek. Évente egyszer, az edzőtáborban, a csoportéletről is tapasztalatot szerezhetnek.
Minden évben több közös programot szervezünk testvér dojoinkal (Seishokan Dojo és Seijunkan Dojo)ezek közül kiemelném a nyári gyermektábort, valamint a decemberi Mikulásgálákat.
A gáláról és a gyerekedzésekről több videó található a Gyerekedzés Videók oldalon. A videók 2006 elején készültek a Shurenkan Dojoban.
A Gyermek vizsgákról
Az MKDE dojoiban az oktatás sokszínű és természetesen különböző esetenként nagyban eltérő pedagógiai felfogások szerint folyik. Az adott dojo oktatója készíti el a vizsgaanyagot, határozza meg az egy évben letehető vizsgák számát, a vizsgák időbeli elhelyezkedését az év folyamán.
A Shurenkan dojoban egy évben három vizsgázási lehetőség áll rendelkezésre:
1. márciusban
2. június végén (a nyári gyermektáborban)
3. novemberben
A vizsga a helyi dojoban zajlik és bárki megtekintheti. Az elbírálásnál a dojo vezetőjén kívül még két aikido oktató véleményezi a látottakat.
A sikeres vizsgázók minden előrelépését a japán harcművészetekben gyakori módon az öv színének változásával jelezzük (az öv színének változásai a vizsgaanyagnál megtalálhatóak).
Aikido Shurenkan Dojo gyermek vizsgakövetelménye megtalálható a letöltés rovatunkban.

Miért épp ...
Kezdőlap
E-mail
Oldaltérkép
e-Bolt
English





